Új Élet-Szemlélet Zsuzsival

2019\04\21

Élet

Egy izgalmas kutatás bebizonyította,hogy az elvárások kikapcsolása és a képzelőerő még igen idős embereket is döbbenetesen meg tud fiatalítani.Néhány évvel ezelőtt Ellen Langer, a Harvard egyetem pszichológus professzora egy csoport öreg,legyengült férfit egyhetes elvonulásra hívott meg.Arra kérte őket, éljenek úgy,mintha húsz évvel fiatalabbak lennének. Szállásukat húsz évvel korábbi stílusban rendezte be, beszerezte a két évtizeddel azelőtti zeneszámokat, sőt az akkori sportesemények hangfelvételeit is lejátszotta a csoport nagy örömére..Vagyis ellenkező irányba fordította a vendégek tudatába beépített jelképes óramutatót.A férfiaknak szigorúan tilos volt beszélniük bármiről,ami a húsz éves "időzárka" után történt, viszont megtárgyalták az immár huszonéves nagysikerű könyveket, és megnézték a korszak legjobb filmjeit. Dr. Langer arra buzdította őket,hogy az általuk megszokott segítség nélkül lássák el mindennapi szükségleteiket.Merész terve bevált,néhány nap alatt a férfiak tartása kiegyenesedett.jobban mozogtak,gyorsabban jártak,élénkebben beszélgettek, sőt még a hallásuk is javult. Minden szempontból túlszárnyalták a kontrollcsoport tagjait,akik az "időutazás" élménye nélkül töltöttek egy hetet elvonuláson.Vagyis azok,akik 20 évvel fiatalabbnak képzelték magukat,szervezetüket is rá tudták venni az azonnali megfiatalodásra.

Azóta több kutatás is igazolta,hogy a test alkalmazkodik ahhoz, amit tulajdonosa korához illőnek tekint.Ha pedig ez így van,akkor vállaljunk felelősséget testi állapotunkért és egészségünkért. 

Az energia a gondolatot követi!

tetovalas.jpg

Mi magyarok ezt csak úgy szoktuk mondani,hogy mindenki annyi idős,amennyinek érzi magát!

egészségeséletmód

2019\04\21

Saját tapasztalatok 1. Béltisztítás

Szerencsés alkatnak tartom magam, mert nem gondolom, hogy problémám lenne a súlyommal. Az egyetlen problémás testrészem a hasam, de ugye 2 gyermek születése után ez nem olyan meglepő.

Szumma szummárum nekem nem a fogyás a célom, de van mit tanulnom, hogy egészségemet megőrizzem, kisebb panaszaimat enyhítsem. Első lépésként a drasztikusabb 10 napos béltisztító kúrát választottam.

Ennek lényege, hogy a bélrendszerben a bélbolyhok között is lerakódott megemésztetetlen vagy félig megemésztett élelmiszerek, az elpusztult bélbaktériumok,stb, azaz az úgynevezett bélsár kiürüljön, így hatékonyabb lesz majd további lépésként a méregtelenítés.(Akit ez részletesebben érdekel,hamarosan a fogyás éhezés nélkül rovatban olvashat róla.)zdravi-strevniho-systemu.jpg

Hozzávalók:

  • 10 napra elegendő béltisztító program kapszulák
  • 1 doboz probiotikus kapszula
  • 1 doboz májtisztító
  • 1 doboz parazitaölő
  • 1 doboz candidaölő

Ezt a béltisztítást április 18-án kezdtem, hogy itthon tartózkodjak, mikor a tisztulás folyik (hasmenéssel jár). Lemértem a testsúlyom, hasam és popsim körfogatát, és megkértem kisfiamat, hogy fotózzon le minden oldalról.. Így lesz lehetőségem összehasonlítani majd a kiindulást és az eredményt.

10 nap elteltével,jövök az eredménnyel!

Ha te is szeretnéd kipróbálni,keress bizalommal!

termék

2019\04\18

MLM rendszer vagy Pilótajáték?

Manapság nagyon elterjedtek az MLM cégek illetve a piramis játékok.Ma Magyarországon a köztudatban az él,hogy e 2 dolog egy és ugyanaz, pedig nagyon nem.Ennek jártam kicsit utána,hogy tisztázzuk a dolgokat!

Piramisjáték (pilótajáték)

Olyan hierarchikus pénzügyi hálózat,amelyben az új belépők belépési díját a piramisban felette lévő személyek kapják meg.Másik lehetőség,hogy nem kell senkinek semmit küldeni,te kapsz fizetséget egy csatlakozási díj fejében.Ebben az esetben a cég profitot nem termel,a fizetéseket a csatlakozási díjak exponenciális növekedéséből fedezik.PIRAMISJÁTÉK SZERVEZÉSE MAGYARORSZÁGON BŰNCSELEKMÉNY a Btk.412.§-a szerint.

Alapja a Magyarországon a rendszerváltáskor elterjedt LÁNCLEVÉL,mely szerint fizess a pilótának x forintot,hogy annak küldjön x forintot,aki neked küldte a levelet.és küldjön 5 másik embernek levelet,hogy neked fizessenek x forintot és így tovább.Így az exponenciális növekedés miatt (1.szint 1 fő /pilóta/ , 2.szint 5 fő , 3.szint 25 fő , 4. szint 125 fő,stb...) gyorsan elfogynak a potenciális játékosok.

Jellemzői:

  • -Magas összegű csatlakozási díj (ellenértéket nem ad vagy sokkal kisebb értékben,mint a befizetett összeg)
  • -Nincs kézzel fogható termék (ha mégis,akkor álcaként valami értéktelen dolog)
  • -Hangsúly az új emberek beléptetésén van (a belépési díj tartja el a hálózatot)
  • -Gyakran cég nem is létezik a háttérben
  • Az utóbbi időkben a jogszabályok kijátszása érdekében úgynevezett bújtatott pilótajátékok láttak napvilágot:
  • -Csatlakozási díj nélkül,értéktelenebb termék drágábban való megvásárlása a feltétel
  • -Van termék,de az piaci tömegtermék olcsóbban (a pilóta a valós ár töredékéért jut drága termékekhez,mint pl arany,gyémánt,autó,stb...)

a_piramis.png

 

MLM (Multi-Level Marketing)

Ez egy értékesítési forma, mely világszerte elterjedt. Többszintű értékesítésnek vagy hálózati kereskedelemnek is fordítják.Lényege,hogy az értékesítés a vállalattal alvállalkozói szerződésben lévő értékesítők (hálózatépítők) által történik,személyes fogyasztás,illetve ismerősök felé történő ajánlás által.Az értékesítést a független termékforgalmazókból álló,többszintű érdekeltségi viszonyok alapján épülő hálózat végzi,mely a terméket vagy a szolgáltatást közvetlenül,direkt módon juttatja el a fogyasztókhoz.

Alapötlet,hogy az elégedett fogyasztó ajánlja a terméket,ezzel már részt is vesz az értékesítésben.Ezért őt,mint ajánlót,bizonyos jutalék illeti.Amennyiben az ő vásárlója saját tapasztalat alapján sikeresen továbbajánlja a terméket,tehát újra fogyasztás és vásárlás történik,ezért a tovább-ajánló személyeket jutalék illeti meg,az eredeti ajánló pedig ebből is részesedést kap.Aki ily módon hálózatot épít maga alá,az bevételre számíthat,egy ponton túl pedig passzív jövedelem is képződik

Kompenzációs tervek:

  • -Unilevel :Itt a beszervezhető személyek száma korlátlan az első szintre,ők adják el a terméket a végfelhasználónak (síkpiramis)
  • -Bináris: Csak 2 lábat enged,melyeknek kiegyenlítetteknek kell lenni,cserében teljes hálózat után jár jutalék
  • -Mátrix: Limitált a forgalmazók száma mélységben és szélességben is,így a növekedés is limitált.
  • -Breakaway: Az üzletépítő egyre mélyebb szintekről kap jutalékot,ha növeli a csoportforgalmát,vagy az általa indított stabil lábak számát.Minden leszakadó csoport egy üzletépítőhöz van kötve, mélységforgalom eltérő lehet a kompenzációs tervek között.A legnagyobb MLM cégek ezt a formát alkalmazzák.

(Forrás: Wikipédia)

mlm.png

Előnyei:

  • -fő-,-és mellékállásban végezhető 
  • kötetlen munkaidő
  • vásárlási kedvezmény
  • nincs főnök,mégis segítő csapatban dolgozol
  • új emberekkel ismerkedhetsz meg
  • új élményekkel lehetsz gazdagabb
  • folyamatos képzés biztosított a fejlődéshez
  • pontosan annyit keresel vele,amennyi energiát fektetsz bele
  • mindenki számára van lehetőség az előrelépésre,elismerik a munkádat
  • gyorsabban is előreléphetsz,mint a régebbi tagok

            

Összefoglalva tehát mondhatjuk,hogy az MLM rendszer kereskedelmi tevékenység,ahol mindig van valamilyen termék,vagy szolgáltatás,a hálózatépítők jutalékot kapnak értékesítő munkájukért,sikeres továbbajánlásért,amivel nagyobb forgalmat generálnak,míg a piramis játékokban csak pénz áramlik,és mindig csak a fentebb lévő tagok járhatnak jól.

Tanulság: Ne féljünk az MLM-től,csak mielőtt belevágunk,járjunk utána milyen cég van a háttérben,s győződjünk meg róla,hogy nem piramis játék!Így biztos érdekes élményeket gyűjtünk,sok új embert ismerünk meg,és kötetlenebbül kereshetjük meg jövedelmünket!

                                   Jó munkát Mindenkinek!

 

munka

süti beállítások módosítása